Az ellenzék jó pár javaslatát meghallgatták, Gulyás Gergely néhány kezdeményezést megfontolt és kormány elé is visz – mondta Kocsis Máté. Kérdésre válaszolva közölte: a parlament munkájának szüneteltetését a Fidesz-frakció nem javasolja, amíg másoknak dolgozni kell, addig az Országgyűlésnek is így kell tennie. Minden opcióra fel kell készülni, a parlament működni fog, és minden tagja részt fog venni a munkában, így nyilatkoztak az ellenzéki pártok is – fogalmazott a kormánypárti politikus. Az MSZP szombati kongresszusának megtartásáról azt mondta: egy ilyen helyzetben ennek rossz üzenete van, a Fidesz még akkor is halasztott el kongresszust, amikor a párizsi terrortámadások voltak. Az MSZP saját felelőssége, ha így dönt, azt kívánja, hogy mindenki olyan egészségesen távozzon onnan, ahogy érkezett – mondta Kocsis Máté.
Harrach Péter KDNP-frakcióvezető kiemelte: jó érzés volt tapasztalni, hogy a kormány és a politikai pártok képviselői felelősen tárgyaltak, megcsillant az együttműködés és a közös politikai felelősség „léte”, ez a parlament életében új jelenség.
Lukács: Bölcs belátást igényel az ellenzéktől a rendkívüli jogrend
Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese szintén a rendszeres egyeztetés fontosságát emelte ki. Minden olyan parlamenti lépést megtesznek, amire szükség van a járvány megelőzéséért, az emberek megsegítéséért – szögezte le. Közlése szerint az ellenzékiek elmondták „kritikáikat, félelmeiket, fenntartásaikat a helyzet kormányzati kezelésével kapcsolatban”, de esélyt kell adni arra, hogy ezekben változás lesz, így kifogásaikat nem kívánta részletezni. Az MSZP hétvégére tervezett kongresszusáról kérdésre azt mondta: mindent az előírások szerint rendeznek meg; „zárt, viszonylag gyors, akár egy óra, másfél óra alatt lezavart, valóban csak döntéshozó kongresszust kívánunk tartani”.